Végre vége!

Az élet apró iróniája, hogy amint hazaküldtük az árvízkárosult gyerekeket, az időjárás ismét pocsékosba, lucskosba és nedvesbe fordult…

…Aminek én persze fenemód örülök, hogy az ördög vinné el az önző formámat :D

Nem tehetek róla, de hosszú idő óta ez volt az első olyan napom, amikor végre simára aludhattam az arcocskámat, füttyönfüttyös hangulatban ébredhettem a kerítésünkön csövező rigókkal együtt, és főállású tevékenységemként kivételesen nem a „melegem van”-t kellett megjelölnöm lelkem képzeletbeli adatlapján.

A szobám és agyvizem kihűlt (az utóbbiban nem kis szerepe van egy olyan eseménynek, ami nem kompatibilis ennek a blognak az elveivel, ezért inkább nem itt publikálom…), belsőmben tobzódik a béke és az endorfin, egyszóval a boldogság hajnalban elkérte a telefonszámomat és most égető kényszerét érzi, hogy minden második percben megcsörgessen…

Ennek pedig csak ÖRÜLNI lehet…

Ámen!

Ui.: Üdv Csillagom! Foglalj helyet baráti körünkben! ;)

Minek örültem tegnapelőtt?

Tudom, tudom...a telhetetlen mindenemet! De muszáj megemlítenem, hogy tegnapelőtt Querida volt olyan tündér, hogy meginvitált erre a blogra :)...
Szóval tegnapelőtt ennek örültem...és köszöntöm többi társam-e-bűnben!! :)...

Hogy minek örültem ma?? Hát ma olyan jó dolog történt velem! Végre tudom használni a motoromat!! És ez szuper...
Eddig ugyanis szükség volt plusz egy emberre a végcélnál, és egyre otthon, hogy feltegye a drágát a sztenderre...nem tehetek róla, de olyan dög nehéz, hogy nem volt erőm hozzá...most viszont került rá oldalsztender, így senki sem gátol meg a száguldozásban :D...rettegj teszkó, s pékség!
Ja, igen...annak is örülök, hogy nem tört el a lábam, amikor az egyik lejtős kanyarban kicsúszott a fara a kavicson, és oldalra dőlt...hiába is akart maga alá temetni, nem megy az olyan könnyen...jó, jó...attól függ, ki akar felébem kerekedni, ugye...

Na mára ennyi...

Anya

Ma annak örültem nagyon, de nagyon, hogy Anyukám titokban pénzt utalt az izombeteg gyerekek alapítványának számlájára (úgy derült ki, hogy beszélnem kellett az alapítványt vezető "Főtündérrel" és ő kérdezett rá, hogy van-e közöm az azonos családnevet viselő hölgyhöz:). Ez egy óriási és gyönyörű ajándék nekem (amit nem is annak szántak:); egyrészt mert akkor tudja, mit jelent számomra ez az egész, milyen mérhetetlenül fontos; másrészt mert titokban tette és ez nagyon anyus és nagyon meghatott. Azért is, mert ilyen ember az édesanyám, de a leginkább azért, mert ebből megint kiderült, mennyire szeret engem és mennyire jelen van ez a szeretet még akkor is, úgy is, amikor, ahogy nem is gondolnám.
(Hasonlóképp örültem nagyon-nagyon, amikor az utazásom reggelén a húgom pénzt hagyott fagyira a gyerekeknek; azt hiszem, mostanában ezzel lehet a legnagyobb ajándékot adni nekem:) Ez jó és fura, meglepő érzés, hogy ekkora és őszinte örömöt okoz valami, amit nem közvetlenül nekem adnak:)

Örömök

A várakozás öröme

Erről még múlt hét szerdán kellett volna írnom, de akkor már nem volt rá idő. Napokig élt bennem a várakozás öröme; készülődés az idei táborra. „… nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni – beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk.” Izgatott, boldog öröm ez, várni valami bizonyosat, várni azt, amiről tudod, hogy eljön és nyomot hagy, várni valamit, ami a tied.



Esti öröm

Amikor este fogmosás közben azt érzem, gyönyörű volt a nap és maradéktalanul boldog vagyok, nem hiányzik semmi. Csendes, halk öröm, ami végigáradt rajtam, minden sejtembe, gondolatomba csordogált.

A mozgás öröme

Amikor a fagyizótól hazáig vittem a hátamon macskakövön, dimben-dombon, meleg volt, nevettünk, izgett-mozgott, játszott, incselkedett, táncolt. És jó volt vinni a hátamon és jó volt egész hazáig vinni, az öröm, hogy megcsináltam. (És nem is fájt utána a hátam:)) Amikor futott egy kis zsivány, mert hisztis volt és épp világfájdalmat élt át az elmaradt strandolás miatt. Miután futva megkerültük a Bazilikát, be- majd kicsattogtunk a szent helyre, levágtattunk a dombon, összeaszott földdarabokat dobált felém és ismét próbált elfutni és eltűnni – lerúgtam a papucsom, levágtam a táskám a fűre, nagyon dühös voltam a tehetetlenségtől, féltem a dühömtől és attól a gondolattól, hogy „na most aztán megmutatom neked”, a harctól, amivé lassan átfordult az egész, a félelem, hogy nehogy kifusson az autók elé és baja legyen, a tudat, hogy nagyon is értem, miért hisztis (és az persze nem a fedőok, hanem sokkal mélyebb) – és ahogy ott rohantam mezítláb a fűben, megnyújtva a lépéseimet és általános iskola óta át nem élt sebességre gyorsulva, átcikázott rajtam a mozgás öröme, hogy mennyire jó így futni, hogy tudok futni negyven fokban is és gyorsan és az egész testem dolgozott és mozgott és minden félelem és düh és kétségbeesés mellett öröm villant bennem.

A tökéletes pillanat öröme

Amikor kiértünk a dombtetőre a két fiúcskával és segítőtársammal, és az egyik kisfiú felfedezett egy faházikót, amit mindenképp meg kellett közelebbről nézni – a faházikóban hasábokra vágott fa várakozott, előtte talicska, mellette egy fáról hullongtak arany levelek, a kisfiú futott oda, és azt éreztem, ez egy tökéletes pillanat. Annyi örömről lehetne írni még, és igazából egyikről sem lehet írni, mert mélyebben vannak annál – a csintalan örömről, hogy milyen hihetetlenül koszos lettem estére (délre), az ölelés, odabújás öröméről, az aranyköpéseikről, a fürdetés öröméről, a gyengéd örömről, amikor alvás közben nézed őket vagy ahogy reggel kikászálódnak az ágyból és megjelenik az első huncut mosoly a szájuk szegletében. A játék öröméről. A rácsodálkozás öröméről – a kert hátsó szegletébe tett séta felfedezőút, a szárnyashajók szuperek, a vonatnézés megunhatatlan, azt nézni, hogy rakják a vonatba a fát, pedig valódi kaland.

És öröm Pilinszkyt olvasni, amikor szükséged van rá: „És nincs gyengébb és „jogosabb” birtoklás se, mint szeretnünk azt, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi „meglepetés”, lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.”

Kiscica

Azt hiszem, a kép önmagáért beszél... A nagymamám pihe-puha cicahercege :) .

Sportsikerek

Ugyan sajnálatos tény, hogy nem a német válogatottra utal a cím, de most önző, önös érdekeim felülkerekedtek a Nationalelf kisiklásán, no meg ezen esemény elemzése teljes mértékben ellentmondana a blog célkitűzésének... No mindegy! Szóval: végre belevethetem magam a labdarúgásba mint kezdő sportújságíró, emellett elindult dán körútjára az első, magyar focistáról készített promóvideóm! Virul a hiú lelkem sportos és karrierista fele! :)

Mozi

Ejnye, a németek veresége úgy letört mindenkit, hogy már örömködni sem tudtok? Sebaj, majd én örömködök, engem csak kicsit legyintett szíven...
Szóval: örülök, hogy ma a "Dunántúl legszebb mozijában" megnéztem az öcsémmel a 9-et, ezzel is finoman feljevítva az idő előtt kialakult borzalmas ízlését (Képes volt egy nap kétszer végigbambulni a Maszk fiát, teljes kétségbeesésbe és idegbajba taszítva ezzel az egész családot, de főleg persze szegény nővérkéjét...), és hogy szintén nagyon finoman (és persze teljes titokban) elhasználhattam az összes buborékfújóját... Lötyijét... (Hé, valamit valamiért! A mozijegy amúgy is drágább volt... Meg különben is; amiről nem tud...)
...Ééés még nincs vége a napnak, szóval jöjjetek, ti boldog pillanatok, hadd körmöljelek le titeket, mert meccsek nélkül fenemód unatkozom!

Borinak mindig igaza van...

...Na jó, nem mindig, de szerencsére most igen! :) Szóval igen, igen és harmadszorra is igen, ez a bejegyzés a sikeres államvizsgámról szól! :) Ugyan eggyel több évig tartott a BA-s diploma megszerzése, mint kellett volna (ámde praktikus okokból), ugyan ismét kiderült számomra, hogy hiába tanulom meg az anyagot, a vizsgadrukkal még mindig nem igazán tudok mit kezdeni, de akkor is kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy a papírgyűjtésem egy diplomával folytatódott! És ki tudja, talán még nincs vége...

Ja, amit kifelejtettem: Köszönöm szépen imádott életemértelmének, hogy kitartott mellettem a nehéz időkben is, így a diplomám egy részét (mondjuk az m betűt, abból úgyis kettő van) neki ajánlanám! Tudom, hogy jó kezekben lesz, és előbb-utóbb lesz három nagytestvére! ;)

Mellesleg nevelőszülő lettem! Enyém a világ leggyönyörűbb lánya, Nóri! A világ legboldogabb és legfáradtabb apukája vagyok jelenleg! :)

Lakk

Ma megvettem a világ legrondább színű körömlakkját, ami konkrétan úgy néz ki, mint a Bűzmocsár a Labirintusban. Úgyhogy természetesen imádom... Lehet, hogy holnapra fel is kenem, elvégre apu szülinapjára ünnepi külső dukál :D.

Új stílus születőben

Ma újra fodrásznál jártam, méghozzá 6 vagy 7 hónap után először. Még sosem telt el ennyi idő két frizuranyírásom között. Az viszont kellőképp meglepett, és nagyon jól is esett, hogy az egyre inkább növekvő hajamról a fodrászomnak nem volt lesújtó véleménye, mint azt vártam, sőt! Szóval most életemben először hajnövesztésbe, és négy-öt év óta tartó hajstílusom lecserélésbe kezdtem. És egyelőre több pozitív visszajelzést kaptam ezügyben, mint negatívat! ;) Meglátjuk, mi sül ki belőle... Bár lehet, hogy kisfiús bájomnak lőttek, és ez megnehezíti az államvizsgát... :)

Hivatal és angyalkák

Szinte euforikus érzés fogott el, amikor 13. 40-kor kiléptem az okmányiroda ajtaján. 13.30-ra foglaltam online időpontot, 13.40-kor pedig a BKV-s kényszerterápia végét jelentő ideiglenes A4-es jogsimmal hagyhattam el e dicső intézményt. Az ügyintéző hölgy kedves volt és rendkívül informatív, még kerti traktort is vezethetek, tudtam meg neki köszönhetően:)
Úgyhogy - és ez mindannyiunk számára jó hír - van, ami működik, méghozzá olajozottan, Magyarországon!! (Persze lehet, hogy akik nem használják ki az online időpontfoglalás nyújtotta előnyöket, másképp vélekednek).
A két baráti találkozáson túl örömet okozott még egy fekete-fehér-nem-nagy-durranás-de-azért-aranyos-angyalos-és-a-legjobb:-600Ft-os póló is:)

Kutyus

Találtunk egy kiskutyát... Megint... :) Ez már nem lehet véletlen!

Kőszikla

Ma már másodszor hívott fel a héten drága unokabátyám minden különösebb ok nélkül, csak úgy beszélgetni.
Nagyon örültem a Costában eltölt pár unokabátyos-órának, a megfelezett málnás jegesteának és narancsos-csokis muffinnak. Örültem a kék és zöld szín árnyalatairól tartott kiselőadásnak, a Finálé előrehaladásának, a műfaji filmek dicséretének, a filmelméleti viták békés kompromisszumának és Charles Bukowski minden szavának.
És végül de nem utolsó sorban, hogy sikerült élve átkeltem a Deák téren tartott Magyar Gárda vs Rohamrendőrök "ünnepségen".

Komoly!

Én nem örülök a németek győzelmének... Sem a spanyolokénak... (Tudom, vackoljam be magam a föld alá, és elő se bújjak egészen a VB végéig...) Viszont az előbb nyitottam be a nővérem szobájába, és az elém táruló látványtól menten vagy két métert emelkedett a lelkem. Most is ott lebeg valahol a plafon és azon létra teteje között, amin drága testvérkém a gyorsabb netezés, és jobb vétel reményében kuporog. Nem vicc, véresen komoly! Legalábbis véres az biztos lesz, ha valamelyik családtagom rájön, hogy nyilvánosan örömködök agyament viselkedésükön... De sebaj, vállalom a kockázatot. Sőt, lehet, hogy én is odazsúfolom magam arra a létrára. Sok jó ember... nagy fenékkel bír :).

Blogtörés

Ugyan bejegyzésem nem teljes mértékben felel meg a blog elnevezésének, ugyanis a boldogságra első sorban okot adó események még tegnap történtek, de ennek én még ma is tudok örülni! :)
Természetesen a németek fantasztikus győzelméről beszélek. Miroslav Klose is megmondta, innen már minden mérkőzés ajándék a Nationalelfnek, és nekem is! :) Mellesleg a pont az i-re az volt, hogy Borival átbeszélgettük az éjszaka nagy részét, és mire igazán belelendültünk, már a napszúrás okozta fejfájásom is elmúlóban volt!

Következő bejegyzésemet remélhetőleg kedden vagy szerdán teszem közzé, és Bori szerint minden bizonnyal a sikeres Államvizsgámról fog szólni... :) Én egyelőre óvatosabb duhaj vagyok, de hogy ez változzon, megyek is a legkellemetlenebb tételsorral közelebbi kapcsolatot létesíteni...

Mommy, it's over!

Három nap után végre elmúlt a fejfájásom. :) Ha ez nem ad okot az örömködésre, akkor semmi! Na jó, talán még annak a halovány kis szivárványnak is tapsikoltam egy sort, amit kutyasétáltatás közben sikerült elcsípnem... A vége ugyan még nincs meg, de mint tudjuk, ami esik nem hullik. Jól jönne a kincs, fejleszteném belőle a blogot ;)

Limonádé, rohanás, Németország

Legelőször annak örültem, hogy teljesen véletlenül találtam a "kisteszkóban" limonádés jégkrémet, ami nagyon finom és megmentett a hőségsokktól. Aztán annak nem örültem, hogy miután fél liter kólával kényelembe helyeztem magam a kivetítő előtt és felhangzott az argentin himnusz, végkimerülésben kimúlt a projektor és ezzel együtt az én meccsnézési lehetőségem. Így kólástól, mindenestül átrohantam tíz munkásbácsin, egy kalleren megdöntve a meccsre futás szabadtéri világcsúcsát bevetődtem egy étterembe (Ez volt az igazi A lé meg a Lola -true story).
Szóval annak nagyon örültem, hogy a 8-ik percre már ülve szakadt rólam a víz és vezetett Németország. (Illetve, hogy így is maradt 90 percen keresztül, mindkettő: Ültem és vezetett Németország.)

Mogyorós kalács és DEUTSCHLAND:))))))

A közös kalácskészítésnek és a finom mogyorós-mazsolás kalácsnak. És nagyon-nagyon Németország fantasztikus győzelmének! Most kéne Berlinben lenni...

Poppynak közös kedvencünk, Özil fotója a DPA-tól:)