Az élet apró iróniája, hogy amint hazaküldtük az árvízkárosult gyerekeket, az időjárás ismét pocsékosba, lucskosba és nedvesbe fordult…
…Aminek én persze fenemód örülök, hogy az ördög vinné el az önző formámat :D
Nem tehetek róla, de hosszú idő óta ez volt az első olyan napom, amikor végre simára aludhattam az arcocskámat, füttyönfüttyös hangulatban ébredhettem a kerítésünkön csövező rigókkal együtt, és főállású tevékenységemként kivételesen nem a „melegem van”-t kellett megjelölnöm lelkem képzeletbeli adatlapján.
A szobám és agyvizem kihűlt (az utóbbiban nem kis szerepe van egy olyan eseménynek, ami nem kompatibilis ennek a blognak az elveivel, ezért inkább nem itt publikálom…), belsőmben tobzódik a béke és az endorfin, egyszóval a boldogság hajnalban elkérte a telefonszámomat és most égető kényszerét érzi, hogy minden második percben megcsörgessen…
Ennek pedig csak ÖRÜLNI lehet…
Ámen!
Ui.: Üdv Csillagom! Foglalj helyet baráti körünkben! ;)
